Freund Tamás az információ-robbanásról (részletek egy interjúból)

 

A gyerek hazajön az iskolából, leül a számítógép elé, és ahogy mondta, valamit nagyon meg akar ismerni, valami konkrétumot, ez akár házi feladat, akár csak érdekli őt, és elkezdi a különböző kereső programokkal, google vagy bárhol, beírja a kulcsszavakat, elkezd keresni. Megvan a primér motiváció, mert valami oka van, amiért ezt keresi, van egyfajta érzelmi viszonyulás is, hiszen neki ez valami miatt fontos. De ahogy keresgél, rábukkan valami másra, ami kicsit jobban érdekli, na ezt gyorsan megnézem, aztán majd visszakanyarodok az eredeti kérdéshez. De erről aztán megint egy másik pontra ugrik, ami megint egy kicsit jobban érdekli, hogy majd később. És amikor egy óra múlva megkérdezik, hogy te miért ültél le a számítógép elé, már fogalma sincs. Eltöltött úgy egy-két órát, hogy szörfölt. Ezért hívják ezt szörfölésnek, mert nem biztos, hogy az eredeti célhoz lyukadok ki. Elvesztette közben a motivációt, hiszen nem tudom én a motiváltságomat váltogatni percenként és egy újabb és újabb dologhoz viszonyulni érzelmileg, tehát érzelmi input sem lesz, érzelmi hozzáadott érték sem lesz. Az a végeredmény, hogy teleírja az agyának az átmeneti tároló rekeszeit olyan információval, ami totálisan használhatatlan, hiszen nem tapad hozzá semmi belsővilág-impulzus. Ezekből az így elraktározott információkból soha nem fog egyetlen eredeti gondolat előállni. Ezek nem fognak majd hirtelen összeállni egy új gondolattá, egy új képpé, ez pedig folyamatos frusztrációt eredményez, krónikus stresszállapotot, hogy hiába töltöttem el bármennyi időt az interneten, nem jutott eszembe semmi új gondolat, s a krónikus stressz az pedig a depresszió melegágya. Erre is nyugodtan lehet számítani, ha valaki szelektálatlanul habzsolja az egyébként minenki számára korlátlanul rendelkezésre álló információt.

Tehát az, hogy van információrobbanás, az tény, ha megtanuljuk ezeket szelektíve hasznosítani, azzal már egy problémát megúsztunk.

Aztán itt van még számos egyéb probléma. Az, hogy az ember valahogy rászokott, hogy folyamatosan külső környezeti ingerekkel bombázza magát.

Amikor számítógépen tartja a kapcsolatot a társaival, az szociális depriváció. Nem tudja a számítógépen keresztül az összes érzékszervét hasznosítani. Még amikor egyedül ül a buszon, villamoson, akkor is a külső környezet köti le az idegrendszerét, akkor saját magáról is leválik. Hát ez az igazi elmagányosodás, amikor az ember nemcsak a társaitól szigetelődik el bizonyos mértékig, hanem még saját belső világától is, hiszen nincs is annál kiválóbb alkalom, mint amikor valaki valahová utazik, hogy egy kicsit mélyedjen el a saját gondolataiban. Próbálja meg saját maga számára interpretálni mindazokat az eseményeket, amelyek a közelmúltban történtek, vagy amik majd fognak történni, ezen elmélkedjen, és így fejlessze a saját belső világát, saját maga számára interpretálva raktározza el a külső környezet információit, ne készen kapja, mert azokból soha nem lesz majd egy eredeti gondolat,

Tehát itt számos probléma van, az információrobbanás tulajdonképpen úgy is kezelhető, mint egyfajta biológiai környezetváltozás. Biológiailag tudjuk, hogyha megváltozik a környezete egy fajnak, akkor majd alkalmazkodik hozzá a szerve vagy a szervrendszere mégpedig úgy, hogy a jelen lévő genetikai variánsok közül a természetes szelekció kiválasztja az új környezethez legjobban alkalmazkodót.

Az agyunk az a szervünk, ami az információt felveszi az érzékszerveken keresztül, tárolja és majd hasznosítja a különböző élethelyzetek, problémák megoldásához. Tehát ha ebben az információs környezetben változás áll be, az igenis ugyanolyan adaptációs nyomásként nehezedik az emberi agyra, mint egy bármilyen egyszerű élőlénynek az életterében a hőmérséklet megváltozása. Itt az agyunk környezetében óriási változást jelent ez a komplexitásbeli és mennyiségi változás, és ehhez bizony az agynak ugyanúgy adaptálódnia kell, mint ahogy primitívebb élőlényeknél a szervezet vagy a szervrendszer. HA mi szabadjára engedjük az agyunkat, hogy ő keressen megoldást, akkor elég gyakran zsákutcába fogunk jutni. Mert mit csinál az agyunk: nem bír ilyen mennyiségű információval megbirkózni, és le akarja ereszteni a rolót, erre kiválóan alkalmasnak találja az alkoholt és a különböző drogokat. Az agy befelé fordul, így próbál a túlélési stratégiákkal megbirkózni. Vagy elhiteti magával, hogy képes ennyivel megbirkózni. Sikertelenségérzés, krónikus stressz és depresszió. Fel kell mérnünk, milyen megbirkózási stratégiák lehetnek hasznosak számunkra. Adaptációs nyomás nehezedik az emberi agyra.

Az agyszerkezetet maga a függőséget kiváltó folyamat változtatja meg. És ezek nem újrahuzalozások, hanem minimális méretbeli változások. minimális sarjadzás különböző területeken, és ezeknek jelentős része reverzibilis. Amit ők kimutattak, Janszky József és kollégái Pécsett, ők a különböző fokú internet addikcióban szenvedők agyát nézték meg MRI-vel, és amit találtak, az két nagyon fontos dolog. Az egyik: a prefrontális kéregnek az a része, amely érzelmi kontextusba helyezi a különböző megtapasztalt eseményeket, ez zsugorodik. Ez egyszerűen egy strukturális megjelenése annak, amit mondtunk, hogy számítógépezés közben igen gyakran elvész az érzelmi komponens. Hozzászokik az ember a korlátlan szörfölés közben, és érzelmek az ilyen primitív, lecsupaszított kommunikáció közben, amit számítógépen végez, egyszerű ikonokban fejeződnek ki, le van csupaszítva a mi finoman gradált érzelmi skálánk, ez egyfajta érzelmi elsivárosodás, lelki elsivárosodás. Ennek lehet egy strukturális megjelenése az, hogy zsugorodik a prefrontális kéreg. A másik, és itt jön be a dopamin, van az agyunknak egy központja, amit úgy hívnak, hogy örömérzet-központ, jutalmazási központ, kielégültség-központ, itt dopamin szabadul fel amikor érzünk valamiféle öröm vagy jutalmazottság érzést. A különböző drogok itt dopamint ürítenek. Ettől válik valaki azután addikttá. A számítógépezőknél is kimutatták, hogy itt a jutalmazó központban dopamin szabadul fel. Ennek a mérete, úgy hívják egyébként, hogy nucleus accumbens, ennek a mérete jelentősen megnőtt a számítógép-függőkben. Intenzív neuronális aktivitás, ami sarjadzáshoz vezet, a nyúlványsarjadzás pedig térfogatnövekedést hoz. Hol a súlyos probléma? Ugyanott, ahol a drogfüggőknél. Ha túl sok dopamin ömlik a receptorokra, vagy túl gyakran, akkor azt mondják, köszönöm, nekem ennyi dopaminhatás nem kell, és akkor a receptorokat eltünteti a membránjából. Hiába dől a dopamin, nem fog elegendő hatást kiváltani. Ezért kell aztán egyre erősebb és egyre több drog, nem okoz elég kielégültségérzetet a táplálkozás, jön az obezitás, a normális szex már nem okoz kellő örömérzetet.

Ha eltűnnek a dopamin receptorok, akkor a küszöb megemelkedik. Keményen megdolgozik, sportol, sikerül – dopamin szabadul fel. A jólétünkhöz kell. Alulmotiváltság, kiüresedettség, céltalanság. A számítógép intenzív használata túl sok dopamint szabadít fel, lecsökken a dopamin-receptor szám, jön a céltalanság, alulmotiváltság, kiüresedettség.

A belső világ gazdagítása rendkívül fontos. és ezt nemcsak gyerekkorban, ott még csak alakul ez a belső világ, ott a legfontosabb, de felnőtt korban is, folyamatosan oda kell figyelnünk a belső világunk gazdagítására. Ennek a legegyszerűbb módja a katartikus élményekhez jutás. Vannak olyan kiváló pedagógusok, akik még természettudományos tárgyak oktatásával is képesek katarzist előidézni a nebulókban, volt azért egy Öveges professzor vagy egy Szentágothai János. egy Simonyi Károly, de ami ennél sokkal egyszerűbb, a művészi élményekkel, művészettel való nevelés. Én támogattam és egyetértettem miniszterelnök de a mindennapos katarzis legalább olyan fontos, különösen a gyermekeknél, ahol még csak kialakulóban van ez a belső világ.

A társas produkció, az együttes alkotó tevékenység az még megsokszorozza ennek a katartikus erejét. Zenekarban! Kórusban énekelni, művésztelepeken együtt alkotni, színjátszókörök, drámakörök, ahol egymástól is függünk, és együtt hozunk létre különböző alkotásokat, ez még sokkal jobban gazdagítja azt a belső világot.