Bazsóné Sőrés Marianna a „Performatív didaktiká”-ról

 

A Miskolci Egyetem BTK Modern Filológiai Intézetének egyetemi docense kitűnő tanulmányban elemzi, hogyan terjedt el az angol és német nyelvterületen a performatív módszer. A módszer, mint mondja, „a művészi performance-t állítja a középpontba. Ez másfajta gondolkodásmódot jelent, hiszen a performatív cselekvés az egyszerit, az egyedit igyekszik megragadni. A performatív

szemlélet a drámapedagógia alapgondolatát fejleszti tovább, ahol a nyelvet és a mozgást kiválóan össze lehet kapcsolni. A performatív módszer fontos célja az esztétikai tapasztalat, amelynek létrejöttében nagy szerepet játszik az érzelem, a képzelőerő és az érzékelés. Az óratervezés nyitottabb, a tanár és a diákok sokszor kilépnek a komfortzónájukból. A módszer eredménye a mélyebb tanulás és a performatív kompetenciák fejlődése.”

 A kutató kiemeli: „A legfontosabb kiindulópont a rutinelhagyás képessége, vagyis ne az a mondat vezérelje a tanárt, hogy „ezt mindig így szoktuk csinálni”. …  A drámapedagógia hívta fel a figyelmet arra, hogy a test bevonásával történő tanulásban hatalmas potenciál rejlik. A lehető legtöbb érzékszerv részt vesz a tanulási folyamatban, „fejjel, szívvel, kézzel és lábbal tanulunk és tanítunk – idézi Manfred Schewetől.   

Milyenek a performatív órák? „A performatív tanítási órákon gyakran jelennek meg az érzelmek, ami abból adódik, hogy a tanulók beleélik magukat a szerepükbe. A tér fogalma a játéktérre vonatkozik, ami optimális esetben nincs telezsúfolva bútorokkal és nagyobb mozgásteret biztosít a tanulóknak. Azonban nemcsak a fizikai térről van szó, hanem a fiktív térről is, amelyben a tanulók a képzelőerejük segítségével kreatívan mozognak. A tanár a művészeti formák repertoárjából merít, így idővel „formamesterré” válik. A nyitottság azt jelenti, hogy az órát a tanár nem tervezi meg az utolsó részletéig. Az óra lefolyása gyakran nyitott, és a kreatív órai tevékenységek dinamikájától függ. Az óra során a tanulóknak gyakran van lehetőségük az átélt dolgokról és az új ismeretekről reflektálni. Az ilyen módon felépített órán nemcsak a nyelvi intelligencia fejlődik, hanem a mozgásos, térbeli, társas és személyes intelligencia is.”

Kiemeli a szerző az egyes rész-tevékenységek szerepét is. „A mesélés az egyik leghatékonyabb eljárásnak bizonyult migrációs háttérrel rendelkező gyerekeknél, hiszen a mesélés (nem a puszta felolvasás) élményorientált, a nyelvet komplex kommunikatív funkciójában közvetíti. Az ismeretlen szöveg megértését segíti, hogy a mesék minden kultúrában hasonló narratív mintákat mutatnak fel. … Az idegen nyelven történő színjátszás nagyon vonzó a tanulók számára, ami nagyrészt azon alapszik, hogy bármilyen apró nyelvi közlés a színdarab fiktív világában értelmet nyer és fontos lesz. … Csaknem minden irodalmi szöveg alkalmas arra, hogy előadják. Az ilyen típusú feladatoknak az a nagy előnye, hogy a kognitív, sokszor megerőltető nyelvtanulási technikák a háttérbe szorulnak és átadják a helyüket a testnek, a mozgásnak és az egymással való kooperációnak. … A szerepjátékok megváltoztatják a tanulók irodalomhoz való viszonyát. Ha az irodalmi szöveg kimondott szóvá válik, akkor az elsajátítás folyamatában a játékos formán keresztül a tanulókban intenzív érzelmek alakulnak ki a szöveg különböző interpretációs lehetőségeivel kapcsolatban. A szövegből többféleképpen születhet meg a forgatókönyv. A tanár maga is elkészítheti a dialógusokat, de ha elegendő idő áll rendelkezésre, akkor csoportmunkában a tanulók is kidolgozhatják a párbeszédeket. … Kiváló példa a nyelvtani struktúrák drámagrammatikai feldolgozására az a feladatsor, amely a Detektívek, akik a tolvaj nyomában az évszakokon át utaznak című gyűjteményből származik. A tanulók a vonatkozó névmási mellékmondatokat tanulták, ami sok nehézséget okoz a  vonatkozó névmások változatos alakjai miatt.”

 Elgondolkodtató, hányféleképpen lenne alkalmazható a módszer a legtöbb más tantárgyban is. Mennyivel hatékonyabb lenne a diákok bevonása, aktív részvétele, az ignáci pedagógiában alapelvként számontartott tapasztalat – reflexió – cselekvés hármassága, s hozzá ugyanennek a modellnek a másik tengelye: értelem – érzelem – akarat együttese. A performatív tanulási helyzetekben ezek mind sokkal erősebben vannak jelen, mint a hagyományos tanítási órán.

 (A tanulmány teljes terjedelmében itt olvasható: Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, XIV. évfolyam, 1. szám (2019), pp. 62–71.