Adatelemzések az egyházi iskolák jellegéről, hatásáról

 

Az egyházi iskolák egyik empirikusan megfigyelhető megkülönböztető jegye, hogy nem egyszerűen tényekre kérdeznek rá a felvételikor, például hogy vallásos-e a család, vagy milyen a gyermek tanulmányi eredménye, hanem ragaszkodnak egymás kölcsönös megismeréséhez a családdal. Ezért mutathatja ki Papp Z. Attila 2022-es tanulmánya, hogy nem is a tanuló vallási hovatartozása a perdöntő, hanem az, hogy a szülők tudnak-e azonosulni az iskola szemléletével (a katolikusoknál ez 90,9 százalék, a reformátusoknál 79,7). Ugyanezt az ismerkedést mutatja, hogy az egyházi iskola igyekszik elbeszélgetni előzetesen a diákkal és a szülőkkel is. Ez a fajta felvételi beszélgetés az állami iskolák mindössze 30%-ánál jellemző, míg a református és katilus iskolák mintegy 70%-ánál megszokott.

Az is vonzó lehet a szülők számára, hogy miközben az egyházak kétségtelenül foglalkoznak a rászoruló, szegény vagy hátrányos helyzetű családok gyerekeivel is, sokszor valóban lefölözik a „jobb” családok gyerekeit. Ezt adatszerűen megmutatják a kompetenciamérésekhez kapcsolódóh CSHI-k, vagyis Családi Háttér Indexek. Bár időben előrehaladva az egyháziak által élvezett kellemesebb mutató eltérése csökken, vagyis egyre nagyobb arányban bekerülnek ezekbe az iskolákba nehezebb hátterű gyerekek is, a mutató így is szigetszerűséget utat, sőt részben azt a jelenséget is, amit white flight-nak is neveznek, hogy alig vanna roma gyerekek ezekben az intézményekben.

 Az egyházi iskolák ennek köszönhetően egy homgénebb szülői kört mondhatnak magukénak, és homogénebb a gyerekek összetétele is. Létrejön, ami vegye állami iskoláknál nemigen, hogy nagyjából ugyanazt valla mindenki, még ha nem is ugyanúgy vallásosak. Vagyis létezik a szülők tényleges elköteleződése az iskolák értékrendjével. Ezért jobb az a jelenség, amit úgy neveznek: „tanulói oktathatóság”, magyarán az olyan dolgok, mint a fegyelem és a motiváció.

 Természetesen nemcsak a tanulás és az értékrend, hanem a vallási nevelés is fontos. Hogy ebben az iskolák szerepe mennyire jelentős, ezzel foglalkozik Rosta Gergely és Pusztai Gabriella 2021-es tanulmánya: a Magyar Ifjúság 2016 kutatás adatai alapján. Kimutatják hogy az otthon, családilag vallásos nevelésben részesülőknek mindössze egynegyede jár egyházi oktatási intézménybe (ezek az adatok tehát a 2016-os kutatásra épülnek, és 2021-ben vonták le a következtetéseket a szerzők). A másik fontos összefüggés, hogy hiába homogén az értékmegítélés, azért korántsem a vallásosak gyűjtőhelye az egyházi iskola, mint már fentebb is utaltunk rá. Jelen vannak nagy számban azok is, akik a szüleiktől nem kaptak vallásos nevelést, sőt, arányuk növekszik.

Az iskolák szerepe a vallásossá tételben sokkal gyengébb, mint a családé. Akik saját állításuk szerint vallásos nevelést kaptak otthon, azok függetlenül attól, hogy jártak-e egyházi iskolába, 90 százalékos valószínűséggel vallásosnak vallják magukat később. Számít viszont a hosszabb idő, például óvodától érettségiig: minél több ilyen intézményt látogatott valaki, annál valószínűbb, hogy saját vallásosságában az egyház tanítását követi, s nem „maga módján” vallásos. Mégis, aki nem kapott a családjában vallásos nevelést, jóval kisebb valószínűséggel vallja magát később vallásosnak, mint aki igen, és ez a vallásosság szinte bizonyosan nem az egyház tanítását követi. Az egyházi iskola hatása itt olyan módon mutatkozik meg, hogy aki vallásos nevelés nélkül járt ilyen helyre, valamivel nagyobb valószínűséggel lesz vallásos, mint nem. Ezzel szemben, akiknek sem vallásos nevelésben, sem a felekezeti iskola hatásában nem volt részük, azok többsége nem is válik vallásossá.

 Még azok a fiatalok is valamivel nagyobb valószínűséggel lesznek vallásosak, akik otthoni nevelés nélkül járnak egyházi iskolába, tehát kimutatható az egyházi iskolák önálló vallási szocializációs hatása. Az egyházi intézménybe járás pozitív hatása nemcsak az iskoláskori, hanem a későbbi közösségi vallásgyakorlatra

is pozitív hatással van, vagyis kialakít egy vallási közösségi kötődést, s az ebbe a kapcsolathálóba tartozás szokásrendjét. Azonban nem támogatja sajátos értékpreferenciák kialakulását, vagyis halványulni látszik az a karakteres értékorientáló erő, amit a korábbi évtizedekben tapasztaltunk. Ennek magyarázata az lehet, hogy az újabban egyházivá vált iskolákban még nem alakult ki egy önálló arculatú iskolakultúra, amit valószínűleg késleltet a vallásilag heterogén pedagógus- és tanulói kompozíció is.